Monthly Archive for augusztus, 2012
Már tavaly elkezdtem ezt a képet. Most fejeztem be Gyulán. Újra álltam egy hetet az Élővíz partján a város keleti végénél.
Van, aki szerint az ég színe fojtogató. Nincs levegő. Ezt vállalom. Pont ilyen fojtogató volt. És nem volt levegő. No, azért valamennyi kékeslila ég tükröződik ott lent.
A művésztelepvégi képnézés elmaradhatatlan része a krokik kiteregetése. Meglett, tapasztalt művészek figyelme sem lankad a modell és egymás rajzai iránt sem.
Gyulán az Apor téren van az úgynevezett Máriás ház. Talán a legkülönlegesebb ház a városban. Ezerrel rohangálnak előtte a teherautók.
Ez Balogh Gyula idén készült akvarellje, mely jól érzékelteti, hogy gyenge lábakon áll.
Középen fönt egy kis, sokszor bemeszelt homokkő szobor áll. Mára több helyen elkoptak a részletek, helyenként egyes részek hiányzanak. Az ismeretlen szerző ismeretlen történetű, de legalább kétszáz éves művét Szőke Sándor szobrász restaurátor művész rekonstruálja. Helyére addig egy körvonalát utánzó festett bádoglemez került. A fenti képre kattintva, tehát kinagyítva ez is kivehető.
Elkészült az első gipsz változat. Később később ez alapján készül el nemes anyagból.Meg is forgatja a művész.