Mi történik a reggeli vonaton?
Csak ketten maradtak állva. Két lány. Csak ők látszottak. Mi, ülő emberek tán kissé arctalan tömeget képeztünk. A egymásnak háttal álltak. Kabátjuk szürke. A hajuk eltakarja az arcukat. Szinte egyformák. Jelenségük még nem tudta megváltoztatni neonfényes krémszínű vagonbelsőt. Álmosan bámultam magam elé. Tíz perc is eltelhetett így.
Aztán a közelebb álló lány táskájából egy rózsaszín, vastag szalagot vett elő. Az előtte ülővel nézegette és mély egyetértésben erről beszélgettek. Nagy, hosszú tornaszalag volt, amivel tornászlányok szoktak végetnemérő csíkokat húzni a képernyőre. Színe selyemcukorra emlékeztetett. Otthonos vidámság szállt meg engem is.
A másik lány meg az előtte ülő fiatalember tarkóját simogatta meg. Ahogy szeretett, gyengéden szeretett valakit szokás. Kezének áttetsző bőre Van Dyck portréján szereplő nőére emlékeztetett, amely a londoni Wallace Collection-ban látható.