Van azért úgy, hogy felállok a géptől. Ilyenkor gyorsan leül valaki. (Hasonlóan, mint amikor a tengelice elröppen az etetőből. Azonnal odaszáll egy cinke. Ugyanis ezt gyakran nézegetem mostanában.) Aztán, mikor visszajövök, hogy folytassam a számítógépes munkát, de mégis rajzolok egy kicsit.
Archive
Nem voltam biztos a választásban a beadáskor. Ugyanis nem tájképeket adtam be a Tájkép biennáléra, hanem a Téli szellőztetés és a Februári névnap címűt. Igaz, látszik tájrészlet rajtuk. Díjat nyeretem velük. A fődíjat Balogh Gyula kapta. Beszámoló a tegnapi megnyitóról itt.
Videó a díjazott művészek nyilatkozatával itt.
Átmentem némi anyagért Szegedre. A Klauzál téri Démász székházon elég meglepő módon az a felirat állt, hogy “Szőnyi István emlékkiállítás”. December 20-ig tart nyitva (gondolom, munkaidőben).
Szegediek figyelem! Nem szabad kihagyni!
Már csak azért sem, mert a nagyobbak mellett kb. 30 gouache (guas) képet tettek ki. Ezek viszonylag kis méretű, papírra festett képek. Gyakorlatlan szemlélő talán azt mondhatná, képecskék. Ezzel a technikával Szőnyi rövid idő alatt gazdag felületeket és rendkívül érzékeny festői hatásokat ért el. Szóval egyáltalán nem kis, hanem nagy képek ezek. A mester közvetlen természet-látvány kapcsolatának tanúi. Festői életművének szinte gerince. A nagyobb méretű képek hitelesítői. De az is igaz, hogy a “nagy” képek (Zebegényi temetés,1928. (itt), Esernyők (itt), Kerti pad,1943. (itt), Zivatar után (itt) hitelesítik ezeket a kisméretűeket.
Festőkazetta bádogrekeszekkel. Bennük dextrinnel összekevert porfesték (itt). Vizes edény. Nem is túl jó ecsetek. Akvarellpapír. Ennyi az anyagszükséglet.
Már annyi tájképet mutattam, hogy magam is meguntam.
Most néhány a gyulai művésztelepen még júliusban készült krokikból:
Rászántam a 10 eurót. Régi adósságom volt már ez. A Dávid-szobor vonz ide majdnem mindenkit. Én most láttam először, pedig már harmadszor jártam Firenzében. A mérete… hát, igen. Megdöbbentő a mérete. Még akkor is, ha eredetileg nem belső térben, hanem a Piazza Signoria-n állították fel.
Hallottam már olyan véleményt, miszerint azért nagy a feje (viszonylag), hogy alulnézetből ne tűnjön kicsinek a rövidülés miatt.
Csakhogy, fölfelé nézéskor is érzékeljük a teret, ha két szemmel nézünk. Agyunk folyamatosan számolgat, pontosan érzékeli a távolságot és ahhoz viszonyítja az arányokat. Így alulról is nagynak tűnik a feje.
Ha elképzelem kisebb, arányosabb fejjel, akkor kapunk egy szobrot, ami tökéletes ugyan, de nem gyermeki és nem jön róla az értelem.
Ez a szobor nekem könnyűnek tűnt. Nem éreztem ott az anyag súlyát. Szinte lebeg a talapzat fölött.
Van ebben a múzeumban azért még más is. Lásd később.