Ezt nagyszombat reggelén hallottam:
„Örökrészünk idegenek kezére került,
házainkat mások birtokolják.
Apátlan árvák lettünk,
az anyák olyanok, mint az özvegyek.
Saját vizünket pénzért isszuk,
és meg kell fizetnünk saját fánkért.
Igát hordozunk nyakunkon,
üldöznek bennünket,
már a végünket járjuk, nincsen nyugodalmunk.
Egyiptom felé nyújtottuk ki kezünket,
és Asszíria felé, hogy kenyérhez jussunk.
Atyáink vétkeztek, de nincsenek többé,
mi viseljük vétkeik terhét.
Szolgák uralkodnak rajtunk,
és nincs ki megszabadítson kezükbôl.
Életünk kockáztatásával szerezzük be
kenyerünket,
szembeszállva a pusztában a karddal.”
Siralmak könyve 5
Lamentáción voltunk Misivel és Zsuzsival a váci ferences templomban. Olvasmányként hangzott el ez a rész. Egy fiatalmber énekelte igen szépen. A liturgia állandó része ez az olvasmány. El kell tekintenem a bibliai idôk valós történelmi helyzetétôl. Az itt és most nekem szóló üzenet foglalkoztat.
„Életünk kockáztatásával szerezzük be
kenyerünket,
szembeszállva a pusztában a karddal.”
Talán a férfitársaink mellkasába kardként hasító halálthozó fájdalomra gondol?
Én arra gondolok.
A többi sor magáért beszél.
Aztán eljött a vasárnap reggel is.
Noli me tangere (Assisi, alsó templom)