Bodor Zoltán blogja

Utassy József:

Hol ifjúságod tűnt el

Hol ifjúságod tűnt el,
Fekszel hanyatt a fűben.

Hatalmas fellegárnyban,
heversz az elmúlásban.

Villanydrót-kotta-hangok
a fecskék, vadgalambok.

Dúdolod őket halkan.
Suhanc vagy. Halhatatlan.

Utassy József (1941. március 23., Ózd)

Délután Maros kutyánk elkapott egy kismacskát az utcán, jól megrázta és letette, eredt az anyamacska után.

Tibi -a kőműves, aki nálunk dolgozott éppen- lapátra vette a mozdulatlan testet (”No, ennek vége.”) és a sittes konténer tetejére dobta. Elé tett egy jókora betonlapot (”Legalább ne látsszon!”)

Már jól benne voltunk az estében. Nyolc után. A szobában az utca felől nyávogást hallottam. “A testvére vagy az anyja keresi.” -gondoltam. És mi van, ha feléledt és onnan bentről nyivákol, a sitt alól? Nem akartam egy félig széttépett, döglődő macskakölyökkel foglalkozni. Mit csinálok vele? Nyuvadjon ki, ott ahol van. De a halk nyávogás nem akart szűnni. A fülemet kellet volna már befognom.

Még egy zenét is feltettem, amit mostanában gyakran hallgatok.

Ezt.

C.P.E. Bach: Csembalóverseny H 420 (Spányi Miklós)

Ahogy ez lenni szokott, hallottam így is.

Nem volt mit tenni, hát csak ki kellett menni. Ott volt a testvére is meg az anyja. A hangjuk élesebbnek tűnt ugyan, mint amit a szobában hallottam. Na jó, ezek siránkoznak csak itt. Már megyek befelé, akkor a konténerből tompább nyávogás. Megemeltem a betonlapot végre. Lesz, ami lesz.

Két sötétszürke szem nézett rám. Lassan, lábait húzva kimászott a konténer vasszéléig. Kicsit féloldalasan ugyan, de lehuppant az aszfaltra. A testvére azonnal ott termett és gerincét kezdte nyalogatni. Pont ott, ahol Maros elkapta. Az anyjuk még nem mert odajönni, ezért bementem a házba, hogy ne zavarjam a macskacsaládot.

Ez két hete történt. Testvérét azóta elajándékozták. De ő ma is él. Ezt a gazdájától tudom.

A történések színhelye másnap reggel

Műterem lesz belőle

Mint látható, tetőablakokon jön be a fény. Van fűtés is. Feljáró még nincs a fölső részhez.

A sárga nejlonszatyor miatt már-már festői téma.

Verrocchio: A püdnai csata (tempera, fa, 51x159 cm)

Nekem ez a kép különösen tetszett a Szépművészeti Múzeum mostani reneszánsz kiállításán. Emiatt még biztosan vissza fogok menni. A túláradó mesélőkedv ritkán párosul ilyen festői hatásokkal. Állítólag többen, köztük Leonardó is dolgozott rajta. A baloldali nyugalmas táj és különösen szikla mögötti fűzfa valóban friss szemű és elfogulatlan szemlélőre utal.

Eredetiben kell látni. A bejárat után nem sokkal a második fakk balra.

A metróban igyekeztem elfordítani az arcomat, nehogy megúnjam a tekintetét mire meglátom. Sajnos a sok plakát -jó nagy méretben- elcsépeli azt, amiért odamegyünk.

Láttam tegnap a Szépművészeti Múzeumban a világhíres Leonardo képet. Elég fehéhnek tűnt az arca. Sajnos hozzászoktam a vörösbe hajló reprodukciókhoz. A reflektorok fénye sem előnyös ennek a képnek. Bizonyára enyhébben esett rá a fény, miközben készült.  Persze így is nagyon szép a kép, csak olyan jó volna egyedül lenni vele. Hogy úgy kb. nyolc  méteren belül ne legyen senki, csak én.

A hermelin remekbe sikerült. Nélküle bizony…   aligha lenne emblematikus kép.

Leonardo: Hölgy hermelinnel (részlet)

Úgyhogy magamnak azt javaslom, hogy ezeket a kiállításokat még az első napokban alaposan nézzem meg.

A nagy híres képekkel mindig hadilábon álltam. –No, itt van. Most nézd meg, barátom! . És akkor ott (Londonban, Párizsban, stb.) próbálom jól megnézni.

Mi magyarok általában nem nézhetjük annyit a nagy, híres képeket mint szerencsésebb népek festői. Nincs pénz, haza kell menni. Aztán úgy alakult mégis, hogy rengeteg jó magyar festő van. Az éhség messzebbre visz, mint a jóllakottság.

Már sok bajom volt. Már abban sem voltam biztos, egészséges vagyok-e. Felmentem a kertbe, hogy összeszedjem a birsalmát. Egyeseken szépen rajta maradt a levelük. Csendéletben milyen szép lehet, gondoltam. Aztán elkezdtem nézelődni. Nem is volt olyan hideg, mint gondoltam. Mikor is festettem én a szabadban utoljára? Két hete is van talán. Felvittem egy vásznat és sötétedésig festettem. Minden bajom viszonylagossá vált. És ott a holnapi nap!

Egy hete Apámnál lakom, mert rossz állapotban adták ki a kórházból. Már kezd jobban lenni.
Tegnap, hogy kimenőm volt -mert jött a gondozónő-, jártam a városban és megvettem a Büszkeség és balítéletet dévédén.
Látszott benne, hogy a szerelem leszállít minket a magas lóról és térdrekényszerít.
Hogy felesleges sietnünk az ítélkezéssel, aztán mégis legtöbbször sietünk vele.

És ami különösen fontos volt nekem, hogy egy családban az apa lelki közelsége és fizikai jelenléte milyen sokat segít a lányoknak. A fiúk lelki fejlődéséről, apjukkal való viszonyukról sajnos ritkán beszélünk.

Festeni való angol tájak, constablei és turneri képek látványalapjai is látszottak a filmen.

Constable kisméretű akvarellje

Milyen kevéssel és milyen pontosan! Élesen látom magam előtt ezt az embert. Nem sokat ír róla eddig Tolsztoj. De a szótlansága és bólintása a csata baljós pillanataiban, a legsanyarúbb helyzetben megőrzött nyugalma…  Mi sem vagyunk kisebb hősök, tudom. Mégis olyan jó ilyenekről olvasni! Az első kötet vége felé járok.

Aztán találtam róla egy portrét a neten.

Vasilij Tropinin: Bagration generális arcképe

Csók István: Úrvacsoraosztás

Most láttuk a Nemzeti Galériában ezt a képet a München magyarul címû kiállításon.

Így ír emlékezéseiben a festő a kép főalakjáról:

Fekete haja, tipikus magyar arca volt s olyan pajzánul csillogó fekete szeme, hogy jó volt lesütve festeni őket. De naiv meséi apja s bátyja katonakalandjairól, s ahogy ártatlan, gyerekes örömeiről beszélt, nyílt szívről s tapasztalatlan lélekről tettek tanúságot. Különösen nagyra tartotta, hogy már kérője is volt, pedig még csak most múlt tizennégy éves. Örzsit egészen profilban festettem. Nem imárakulcsolt kézzel, hanem amint csipkekendőjét kezében tartva távozik az Úrasztalától.

Eleinte nagyon tartózkodó volt, de aztán, hogy én mindenféléről kikérdeztem, ő is kérdezősködött: - Mi ez? - Festék. - És ez? - Paletta. - Hm. Aztán miért kell kinyomni a festéket a palettára s összemázolni rajta? - Milyen város az a Mülkhen? - Hogy értik ott meg egymást az emberek, ha nem tudnak magyarul?

Örzsi egyszer azzal állt elő, hogy ő nótát csinált.

- Hát mondd el, hadd halljam én is. De Örzse hallgatott. Egy ízben kíváncsi voltam rá, mit csinál ez a kis vadvirág, mikor magára hagyom? Belestem egy nagy ajtóhasadékon. Kényelmesen megfigyelhettem mindent. A lány a palettát vizsgálgatta, majd a festéktubusokból próbálta rá kinyomni a színeket, közben halkan csicsergett:

1. - Lám megmondtam ne szeress,
Piktor urat ne szeress.

2. Mert a piktor szerelme
Festékkel van keverve.

3. Festékkel van keverve,
Palettára rákenve.

4. Piros festék palettán,
Pirosodik a leány.

Fehér festék…

A Munkácsi ösztöndíját mégis Halmi Artúr nyerte el ezzel a képpel szemben Vizsga után cíművel, ami most szintén látható ezen a kiállításon.

Ezt választotta az Öreg.

Halmi Artúr: Vizsga után (olaj, vászon, 125x186,5 cm) 1890

A döntés hallatán Csók meg csak ennyit mondott barátjának:

-Gyerünk biliárdozni, Halmi!

Akkor kilenc volt. Most 14 éves. Mégis a napokban dolgoztam ezen a képen. Az orrnyerge nem volt rendben. Ezért újra leültettem most, öt év elteltével.

Bodor Zoltán: János kilenc évesen (részlet)

Sokat ült nekem annak idején. Persze unta, hajladozott. Valameddig eljutottan vele. Most befejeztem, legalább is az arcát.